Bemutatkozás

1996. december 6.-án nyitottuk meg a Tirpák Csárdát egy 72 m2-es faházban. 2000-ben úgy döntöttünk, hogy építünk egy lakodalmas termet mely 180 fő befogadására alkalmas. ”Lesz ami lesz.”

Az autópálya megnyitása miatt úgy döntöttünk, hogy átköltözünk a lagzis terembe, hogy reményeink szerint növeljük a forgalmat a napi étkező vendégeink számára.

Az épületet már a tervezés során úgy alakítottuk, hogy a későbbiek során esküvőket és rendezvényeket fogunk benne tartani, melyben a párok és vendégeik részére családias hangulatot tudunk biztosítani.

Két különálló teremmel rendelkezünk melyek tágasak, világosak és légkondicionáltak. Befogadóképességük 50 és 180 fő.

De az egyre több esküvői-, családi- és céges rendezvények miatt az éttermünket sokszor zárva kellett tartanunk. Ezért úgy döntöttünk, hogy átváltoztatjuk éttermünket a 2020-as évben próbaként rendezvényházzá, mert egy évben a két termünkben kb 150 családi, /halotti tor, évforduló, keresztelő, születésnap/ baráti, céges rendezvényeket, buszos csoportok étkeztetését és főleg esküvőket tartottunk.

Sajnos a piaci helyzet miatt kénytelenek voltunk az árainkat módosítani.

Események melynek otthont adunk:

Esküvők, családi rendezvények, céges-vállalati rendezvények, bálok, konferenciák, osztálytalálkozók, ballagási bankettek, halotti torok rendezése, teljes körű lebonyolítása az év bármely napján, előzetes egyeztetés alapján. Rendezvényházunk saját konyhával rendelkezik.

céges rendezvény

Céges rendezvény

Céges rendezvények teljes körű lebonyolítása, legyen akár szó konferenciáról, üzleti-és partnertalálkozóról, termékbemutatókról, teljes körű vendéglátással és technikai háttérrel, szálláslehetőséggel 50 főig.

kitelepülés, catering

Kitelepülés, catering

Cégünk vállalja esküvők, céges rendezvények, baráti összejövetelekre az ételek kitelepítését, szervírozását. Céges rendezvények akár 1500 főig!